Ismét a WTC New York legmagasabb épülete

Ismét a World Trade Center, pontosabban a 2001. szeptember 11-én megsemmisített Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épülő öt torony legnagyobbika a legmagasabb épület hétfőtől New Yorkban – ha az összehasonlításkor nem veszik figyelembe az Empire State Building tetejére épített 62 méteres antennaszerkezetet.

A Freedom Towerként is emlegetett One World Trade Center (1 WTC) fém tartóoszlopainak magassága meghaladta az Empire State Building kilátószintjének “nettó” 381 méteres magasságát. Az épület, amikor a tervek szerint 2014 elejére elkészül el, összességében meghaladja majd az 541 métert, amivel az Egyesült Államok legmagasabb épülete lesz. A talajszintből torony – a csúcsán lévő antennával együtt – 1776 lábra emelkedik majd ki a talajszintből, ami szimbolikus jelentőségű, mert az adat megegyezik azzal az évszámmal, amelyben kikiáltották az ország függetlenségét.

Az Egyesült Államok legmagasabb épülete jelenleg a chicagói Willis- (korábban Sears-) torony, amely kevés híján 442 méter magas. Az amerikai kontinens legmagasabb építménye egyébként a torontói CN torony, amely az antennáival együtt több mint 553 méteres. A nyugati félteke legmagasabb ember alkotta építménye a kevés híján 629 méteres KVLY-TV televíziós antenna az észak-dakotai Blanchardban, a legmagasabb épület pedig a 2010-ben átadott, több mint 828 méteres, dubaji Burdzs Kalifa torony.

A WTC két, leomlott ikertornyának helyén, a mintegy 3000 áldozat tiszteletére létrehozott emlékhelyet 2011- szeptember 11-én adták át. A támadás helyén épülő múzeumot idén adják át a látogatóknak, az új WTC-komplexumhoz tartozó öt felhőkarcoló közül az utolsókat pedig valamikor az évtized közepén.

A One World Trade Center (1 WTC) torony tervezője (David Childs mellett) és az egész WTC-komplexum főépítésze Daniel Libeskind.

Forrás: turizmus.com